Kezdjük az Alapokkal
A betegségek mélyebb megértéséhez el kell kicsit engedned azt a képet, hogy az ember tisztán anyagi természetű létező. Az ember: a határtalan tudatosság határok között történő megnyilvánulása. Tekinthető egy bizonyos rezgéstartományban mozgó tudatállapotnak is, amelyhez tartozik egy fókusz, amely létrehoz egy struktúrát. A tudatállapot, a fókusz és a struktúra kölcsönösen hatnak egymásra. A tudatállapot határozza meg a fókuszt és annak jellegét, hogy mennyire tág vagy szűk, élesebb-e vagy homályos, stb., a fókusz pedig “létrehozza”, pontosabban egy bizonyos módon felismeri a struktúrát. Az emberi test felfogható úgy is, mint a tudatállapotából fakadó fókusz és struktúra egymásra hatása. A struktúra nem más, mint egyfajta összerendeződés, amely valamilyen rendszert hoz létre. A rendszerben szabályszerűségek vannak, amelyek ott érvényesek. A struktúra tehát nem feltétlenül anyagi természetű, még az emberi felfogás mellett sem. Struktúra például a lineáris emberi gondolkodás, ahogy az időt értelmezi, de struktúra az érzelmek, a gondolatok és az idegrendszer egymásra ható működése is.
A struktúra valójában nagyon kevéssé anyagi természetű. Egyelőre még az emberi elme felfogásával ellentétes az, hogy az struktúra – beleértve az emberi testet is – valójában a határtalan semmiből összeálló rezgéshalmaz, amely a tudatosság által bizonyos határok és szabályszerűségek között megjelenítődik. Ahol határok vannak, ott szabályszerűségek is vannak. És ahol szabályszerűségek vannak, ott van egy rendszer, amely vagy a rendnek megfelelően vagy attól eltérően működik. Amikor a rendnek megfelelő a működés, azt nevezi az ember harmonikusnak, ami pedig eltér, azt diszharmonikusnak.
Ha egy rendszerben csak és kizárólag a rendszerének megfelelő megnyilvánulások jelennének meg, egy ponton azt bezárná azt a változástól. Ha pedig nincs változás, a rendszer elpusztítja önmagát. A diszharmonikus jelenségek változásra késztetik a rendszert. A rendszer a változás által egyre jobban ismeri meg önmagát és gazdagodik az által, hogy a jelenségek felbukkannak, azoknak következményei vannak. A következményekhez való igazodás vagy bármiféle reagálás tovább építi a rendszert. Ha azonban a rendszer a diszharmoniával nem tud mit kezdeni, az előbb-utóbb megint csak a rendszer pusztulásához vezet.
Mi a betegség?
A betegség egy diszharmónia egy egyébként harmonikusan működő rendszerben. Amennyire veszélyezteti a rendszert létét, pont annyira szükséges is annak fennmaradásához. Van tehát egy rezgéshalmaz, amely a határtalan tudatosságban határok között nyilvánul meg. Ehhez létre kell, hogy jöjjön egy fókusz, ami szintén bizonyos határok között képes felfogni azt, ami van és ez a fókusz “leképezi” struktúraként a rezgést. Az emberi fókusz anyagi természetűként képezi le az emberként megnyilvánuló rezgéstartományt és az így létrejött struktúrát nevezi emberi testnek.
Mivel határtalanság van, a rendszer nem maradhat zárt. Így a harmonikusan működő emberi struktúrában is megjelennek diszharmonikus rezgések. Ahhoz, hogy a harmónia helyreálljon, vagy a struktúrát, vagy a fókuszt, vagy a tudatállapotot szükséges megváltoztatni – vagy mindezeket együtt. Mivel rendszerben működnek, és különben is egység van, minden hatással van mindenre.
Vannak diszharmonikus hatások, amelyek nem válnak betegséggé a struktúrában (emberi test), mert már előbb rendezi magát a rendszer. Diszharmonikus hatás lehet egy romboló gondolat, amelyet aztán felülír egy örömteli élmény. Ugyanakkor vannak erőteljesebben megjelenő, vagy hosszadalmasan fennálló, rendszertől eltérő működések, amelyek tartósabb változást hoznak létre a struktúrában. Ezt hívja az ember betegségnek. Vannak olyan rendszertől eltérő megnyilvánulások, amelyenek elég egy kis strukturális ráhatás és hamar helyreáll a rend. Pl. egy kis megfázásra beveszel vitaminokat, amelyek hamar segítik a rendeződést.
Minden megnyilvánuló rendszer egy a határtalansággal, abban meg végtelen sok hasonlóan és nagyon másképpen működő rendszer nyilvánul meg. Ezek mind a “semmiből” felbukkanó rezgéstartományok, amelyek létezésükből fakadóan hatnak egymásra. Végtelen sok gyengédebb és erőteljesebb hatásról beszélek. Ugyanakkor a jobban működő rendszerek – az emberi létezés is ilyen – képesek egészen hatékonyan szűrni a hatásokat. Valamit be kell engedniük, másképp nem lenne változás és anélkül felszámolná magát a rendszer. Mivel a rendszer be kell, hogy engedjen a működésétől eltérő rezgéseket is, azok megmutatkoznak a rendszert alkotó egyénekben. Ne feledd, hogy egység van, az egyén gyakorlatilag, a teljes emberiség és a határtalan létező is egyben. Tudom, hogy ez őrület az emberi elme számára, de próbáld meg inkább befogadni a lényeget, ahelyett, hogy érteni akarnád a részleteket.
A betegségek megjelenésének oka
A betegségek megjelenésének tehát elsődleges oka, hogy az emberiség fennmaradásához szükség van változásra, amelyhez be kell engedni külső, rendszertől eltérő – ezért diszharmonikus – hatásokat. Ezek pedig ha erőteljesek vagy tartósan fennállnak, strukturális változásokat hoznak létre. Mivel egységben létezünk, az egyénben is jelen vannak ezek a diszharmoniák, amelyek kapcsolódva egymással vagy kioltják vagy felerősítik egymásban a hatást.
A mérgező kapcsolatok sem mások, mint a rendszer szabályszerűségeitől eltértő működést hordozó emberek egymásra hatása. Hosszan fennálló vagy erőteljes hatás változást hoz a struktúrában és megjelenik a betegség. Diszharmonikus hatást jelenthet az embernek a környezet szélsőségessége, amelyehez nem tudott igazodni. A túl hideg, a túl meleg, a kevés vagy éppen a túl sok étel, a szárazság stb. Ezekhez az ember egészen jól tud alkalmazkodni, de a hirtelen változások a rendszerben új kihívásokat jelentenek, amelyekhez nem minden egyén rendszere (szervezete) alkalmazkodik könnyen.
Az emberiség rendszerében nem csak általános, emberiségre vonatkozó törvényszerűségek vannak, hanem azon belül vannak kisebb, némiképp másképp működő rendszerek is. Fontos tényező a család, amely egyszerre hordoz harmonikus és diszharmonikus működési módokat. Ezért a családi vonatkozások is okozhatnak strukturális változásokat az egyénben, de akár rendbe is hozhatják azokat.
Mostanra már tudományosan igazolták, hogy strukturális változást okoznak a gondolatok, az érzések is. Ezek is egyaránt válhatnak a fejlődés és a pusztítás forrásává.
Amint látod, egy megjelent betegségnek a valóságban végtelen oka és hihetetlenül szövevényes összefüggésrendszere van. Ráadásul nem is tekinthető jónak vagy rossznak, egyszerűen csak a rendszer működésének elengedhetetlen része.
Ennyire összetett okok mellett hogyan lehet mégis meggyógyulni?
Erre nincs biztos recept. Nem is lehet. Gondolj abba bele, hogyan élhetné túl az emberiség, ha az egyén végtelen hosszú életet élne és annak feltételeit kellene biztosítani egyetlen bolygónak? Ráadásul milyen létezés lenne az, amely teljesen elzárná magát a sajátjától eltérő hatásoktól? Persze az lehetséges, hogyha nem a betegség, akkor előbb-utóbb az unalom ölné meg az embert – és végsősoron megint csak a pusztulás várna rá.
Kis kitérő után visszatérve a gyógyuláshoz, mivel minden korlátok között megnyilvánuló rendszer a határtalan tudatosságban létezik, működik benne egy olyan intelligencia, amely sok mindent helyre tud hozni. A struktúráknak van egy önrendező működési módja, emiatt gyógyul be az ujjad, ha megvágod véletlenül. Amellett, hogy bízol ebben, vannak azért egyéb lehetőségeid is.
Érdemes lehet a saját rendszereden belül megvizsgálni a diszharmonikus működéseket önmagadban, a szokássá vált életmódodban, a gondolataidban, érzéseidben, aztán szétnézni a tágabb rendszerekben, a családban, a munkahelyi könyezetedben, érdemes az emberi kapcsolataid jellegét is megvizsgálni. Aztán szétnézhetsz még tágabban magad körül, hogy milyen hatások alatt állsz az életteredben, a nemzetiségedből fakadóan, majd a férfi-női minőségeid tekintetében, majd emberként… és végül térj vissza megint saját magad megfigyeléséhez.
Azzal, hogy alaposan megfigyeled a fentieket, már önmagában beeindíthatsz változásokat. Tudod, a figyelem határozza meg a fókuszt, a fókusz hatással van struktúrára, és az egész visszahat a tudatállapotodra. És persze ne feledkezz meg a gyakorlati lépésekről. Ha emberként azt éled meg, hogy a tested anyagi természetű, akkor a megélésedből fakadó gyakorlatias dolgokat is fontos meglépni: igenis változtass az életmódodon és menj el orvosokhoz, akár különböző szemléletben dolgozó orvosokhoz is. Érdemes odafigyelni azokra, akik alaposan ismerik az emberi test működését, akkor is, ha csak azt ismerik. A struktúra sem kevésbé spirituális mint a szellem vagy bármi más. Miközben végigjárod a lehetőségeket, figyeld ne csak magadat, hanem azt is figyeld meg, ami körbevesz és ahogy jelen vagy benne. Változtass!
Ha mégsem gyógyulsz…
Akkor jön a lényeg, annak felismerése, hogy a betegség nem az ellenséged. Csupán egy strukturális változás, ami pozitív vagy negatív előjel nélkül egyszerűen csak jelen van. Lehet, hogy fáj, lehet, hogy kínoz és te elkeseredsz. Reménytelenséget élsz meg, vagy tagadni próbálod az egészet és ellenállsz. A betegségként megjelenő, saját szűkebb vagy tágabb rendszeredtől eltérő működést nem te választod meg. Te, mint egyén nem feltétlenül vagy oka a betegségednek. A megélés módját azonban megválaszthatod. Eldöntheted, mit kezdesz a helyzettel. Bármilyen furcsa, de egy betegséggel is lehet jól lenni.
Minden létező szükségszerűen hordoz magában diszharmóniát és harmóniát is, mert ez a létezés feltétele. A szenvedés abból fakad, amíg ezt szétválasztod. Amikor elkezded a betegségedben felfedezni a harmóniát, azzal lehetőséged nyílik felfedezni az egységet a határtalannal. Ezt élve elveszíti jelentőségét a betegség léte vagy nem léte, mert már nem válik külön a teljességtől. Nem anyag vagy, ami megszületik és meghal. Hanem a határtalan tudatosság vagy, amely határok között képes megnyilvánulni általad. Amikor egy társaságban megnyilvánulsz azzal, hogy beszélni kezdesz, nem szűnsz meg létezni attól, hogy elhallgatsz. Ugyanez a helyzet a halállal is. Azzal, hogy emberi megnyilvánulásod befejezed, nem szűnik meg a létezésed. Csupán a szűkebb korlátok között történő megnyilvánulás kerül át tágabb keretek közé. És így megy ez addig, amíg vissza nem tér a most éppen általad megnyilvánuló tudat önmaga határtalan létezéséhez.
Fotó: Anete Lusina